Hogyan javíthatunk a kertünk talajának minőségén?

A legjobb időszak a kertünk talaja minőségének feljavítására valószínűleg az ősz. Ilyenkor számos dolgot tehetünk, és ezek közül a legtöbb még csak nem is bonyolult. Megtanulhatjuk, hogy miképpen javítsunk a talajon a komposzt, a szerves talajadalékok és a nyers szerves anyagok segítségével. Ezek mindegyikének eredménye pedig egy sokkal jobb kert lesz.

Ne legyünk lusták!

A jó kertészek tudják, hogy az ősz nem a lustálkodás időszaka még akkor sem, ha elsőre talán úgy tűnne. A betakarítás után könnyen gondolhatjuk úgy, hogy az évi munkának vége. Azonban ahelyett, hogy ülnénk a babérjainkon, érdemes munkához látnunk a kertben. Ugyanis az ősz ideális időszak arra, hogy javítsunk a kertünk talajának a minőségén. Ez egyébként sokat segíthet nekünk a következő szezonra, hiszen az ültetendő növényeink jobban fognak fejlődni egy egészségesebb talajban. Sose feledjük hát, hogy a talaj feljavítása egyúttal a kertünk feljavítását is jelenti. A jó föld sokkal jobb a nedvesség megtartásában, de segít megvédeni a növényeket a betegségektől és a stressztől, valamint általánosságban is támogatja a növények egészséges növekedését is. Tehát egy jobb talaj kiépítése egyenes úton vezet a kertészkedési sikerekhez, legyen szó akár újdonsült kertészekről vagy tapasztalt profikról.

kertépítés, kertépítés Budapest, kerttervezés, kerttervezés Budapest, kertöntözés, kertöntözés Budapest

Komposzt

A komposzt egy központi elem, amelyet mindenképpen használnunk kell, ha sikereket szeretnénk elérni. Dönthetünk úgy, hogy sajátot készítünk, vagy úgy is, hogy megvesszük egy kertészeti központban. Bármelyik verzió mellett is döntünk, igyekezzünk a lehető legtöbbet beszeretni belőle.

Ahhoz, hogy komposztot egyengethessünk a talajunkra, először el kell távolítanunk az esetlegesen benne maradt növénymaradványokat. Ezt követően érdemes egy villával némiképp lazítani a talajon, majd hozzáadhatunk egy 8-10 cm vastagságú komposztréteget ahhoz. Ezt legjobb még koraősszel megtenni, mikor a föld hőmérséklete még viszonylag meleg. A meleg víz segítségével a komposztban lévő tápanyagok és szerves anyagok stimulálni fogják a talajban lévő hasznos organizmusokat.

Szerves anyagok

Van még egy dolog, amire szüksége lesz a kertünknek. Ez pedig némi nyers szerves anyag. Az évszak után a kertünkben lévő talajunk valószínűleg a parlagon fog heverni egész télen át. Az ősz időszakát viszont felhasználhatjuk arra, hogy növeljük a kertünk talajában lévő szerves anyagok mennyiségét. Ennek legjobb módja az, hogy némi nyers organikus anyagot direkt keverjünk bele a földbe.

A nyers szerves anyagnak több formája is lehet. Az aprított levelek egyszerű és könnyen hozzáférhető választásnak bizonyulhatnak. De bármilyen szerves anyagot is oszlatunk el a kertünkben, adjunk vele együtt extra nitrogént is, ugyanis erre szükségük van az organizmusoknak ahhoz, hogy lebontsák a szerves anyagokat. Ennek biztosításához megfelelő lehet némi nitrogénben gazdag trágya is. Ilyenek az állati trágyák is, amelyek csodát művelhetnek a kertünkkel.

kertépítés, kertépítés Budapest, kerttervezés, kerttervezés Budapest, kertöntözés, kertöntözés Budapest

Talajjavító adalékok

A szerves trágyák tipikusan lassan engedik ki a tápanyagokat. Ha ezeket is eloszlatjuk a talajunkban ősszel, akkor biztosíthatjuk annak a gazdagságát és készenlétét.

Gondolnunk kell a talaj pH-értékére is. Ha valami probléma van ezzel az értékkel, akkor a legjobb, ha ősszel adjuk a talajunkhoz azt, ami változtat majd a pH-értéken. A legjobb persze, ha ez egy lassú folyamat lesz, és az adagolást folyamatosan csinálunk 3-6 hónapon keresztül. Ezért is fontos ősszel kezdeni ezt a tevékenységet, hiszen így lesz ideje a talajnak megváltozni.

Reméljük, hasznosnak találta az eheti cikkünket is, ha tetszett, akkor kérjük, hogy Like-olja és ossza meg a facebook-on. Amennyiben segítségre lenne szüksége, Budapest legjobb kertépítő szakembere és csapata örömmel a rendelkezésére áll.