Hasznos tanácsok kerttervezéshez II. rész

Korábbi cikkünket folytatva, ezen a héten is a kerttervezésről lesz szó.

Ha építkezésre adjuk a fejünket és azt szeretnénk, hogy tökéletes összhangban legyen a ház és a kert, akkor nem árt még az építkezés előtt vagy akár még a tervezési fázisban felvenni a kapcsolatot a kerttervezővel vagy kertépítővel. Erre azért van szükség, mert az épület tájolásánál és a területen való elhelyezésekor nagyon fontos szempont a kert és a közvetlen környezetének viszonya. Ezt a viszonyt a kerttervező teljesen más szemmel látja, mint az építészek. A legideálisabb eset, ha az épület és a kert tervei együtt készülnek, kiegészítve egymást, hogy a végeredmény minden szempontból tökéletes legyen.

Ha így járunk el, akkor elkerülhetünk rengeteg olyan hibát, amelyre az építkezés során nem is gondolnánk, azonban később már nem lehetne megoldani őket, illetve csak jelents többletköltséggel. Ilyen lehet az, ha a hát építésének következtében a kert bizonyos részeit nehezen vagy szinte egyáltalán nem lehet megközelíteni, mivel maga a ház vagy más tereptárgyak (kerítés, támfal, stb.) elzárja azt. De ugyanilyen hiba az is, amikor a ház építésének befejezése után derül ki, hogy nem gondoltak arra, hogy a házból nincs kiállás az öntözőrendszer, a szivattyú vagy a kerti világítás számára.

kerttervezés, kerttervezés budapest, kertépítés, kertépítés budapest, kertöntözés, kertöntözés budapest

Elég gyakran követik el azt a hibát is, hogy még a kertépítés előtt elkészítik a kocsi beállót vagy az egyéb burkolatokat, de nem raknak védőcsöveket a leburkolt felületek alá, így téve költségesebbé a későbbiekben a különböző vezetékek elvezetése. Rosszabb esetben csak bontással lehet megoldani.

Ha úgy döntenénk, hogy a kertet egy saját ásott kútból nyert vízzel szeretnénk nyaranta locsolni, akkor ezt is jó időben eltervezni. Fontos előre felmérni, hogy milyen vízhozamra lesz szükségünk. Meg kell vizsgálni, hogy nem homokos-e a víz, hiszen a homok szemcsék miatt akár tönkre is mehet a szivattyúnk. Éppen ezért, ha szeretnénk öntözőrendszert telepíteni, akkor mindenképpen vegyük fel a kapcsolatot egy szakemberrel, aki kertöntözőrendszereket tervez, még abban az esetben is, ha végül úgy döntünk, hogy saját magunk telepítjük az öntözőrendszert egy öntözőrendszer boltból megvásárolt alkatrészekből.

kerttervezés, kerttervezés budapest, kertépítés, kertépítés budapest, kertöntözés, kertöntözés budapest

Fontos azt is tudni, hogy ha komolyan gondoljuk a kertépítést, akkor még a föld megvásárlása előtt érdemes megvizsgáltatni a talajt is, hiszen a rossz minőségű talajban a növények és a pázsit sem lesz olyan szép, mint szeretnénk.

Ha esetleg kérdése lenne a kert kialakításával és tervezésével kapcsolatban, szívesen vesszük a megkeresését, kollégáin készséggel állnak rendelkezésére.

Reméljük hasznosnak találta az eheti cikkünket is, ha tetszett, akkor kérjük, hogy Like-olja és ossza meg a facebook-on. Amennyiben segítségre lenne szüksége, Budapest legjobb kertépítő szakembere és csapata örömmel a rendelkezésére áll.